Magunkról

Az ezredforduló környékén esett meg, hogy egy baráti társaság marketinges tagjai nyomogatni kezdtek egy asztalon felejtett kamerát, a filmesek pedig belehallgattak a marketingesek beszélgetésébe. És bár úgy tűnt, hogy a két társalgás párhuzamosan halad egymás mellett, egy ponton mégis találkoztak egymással. Ez a pont a kreativitás igénye, a letisztult, egyszerű és mégis nagyot szóló ötletek megvalósításának szándéka volt.

Hamar rájöttünk, a mi szakmai játszóterünk a vírusmarketing kell, hogy legyen. Először csak hobbiból jártunk le a térre. Körülnéztünk és láttuk, nem sokan járnak errefelé. Ez még jobban lelkesített minket. Úgy döntöttünk, mi nem a hintához állunk sorba, hanem mászókázni kezdünk..

Amit megtanultunk, azt a saját bőrünkön tapasztaltuk, illetve folyamatosan figyeltük a sikeres és sikertelen példákat. Találtunk kulcsokat ahhoz, hogy hogyan lehet működtetni egy sikeres vírusmarketing kampányt. Emellett egyre több tapasztalatot szereztünk a gerilla marketing akciók működtetésében is.

Pár év elteltével partnereink igényei ösztönöztek minket arra, hogy marketinges és PR-es hátterünkből behozzuk azokat az elemeket, amelyek összhangban állnak alapvető céljainkkal: hogy költség-hatékonyan, gyorsan, egyedit alkossunk. Vagyis minden marketingcélt, amit online eszközökkel el lehet érni.

Amire büszkék vagyunk, az az ügyfeleink elégedettsége és hosszú távú bizalma, amelyet ezúton is köszönünk nekik. És amire még büszkék vagyunk, hogy nem változtunk. Az évek múlásával is ugyanolyan lelkesedéssel keressük az egyedit és a leghatékonyabbat, mint először. Akkor is, ha egy pici, induló honlappal foglalkozunk, és akkor is, amikor közismert, piacvezető márkák kampányain dolgozunk.

Ha felkeltettük érdeklődését, tartson velünk, tudjon meg még többet az online marketing és PR, valamint a vírus és gerillamarketing világáról! Honlapunkon többféle kapcsolat-felvételi lehetőséget is talál. Szívesen vesszük hozzászólásait, kérdéseit a témával kapcsolatban.

Kapcsolat

AKTUÁLIS WORKSHOP TÉMÁINK


WORKSHOP

Online márka kommunikáció a közösségi térben


  • Hogyan néz ki valójában a közösségi tér?
  • Mire való a márka identitás és az SM stratégia?
  • Amit mindenki tud, de nem mindegy, hogyan!
  • Amit nem látok, az nincs!
    Struccpolitika helyett, social monitoring!
  • Hatékony kampányt szeretnék,
    a célcsoportomat elérve, médiaköltés nélkül!
  • Jó, ha beszélnek rólunk! De még jobb, ha elkötelezett
    képviselői vannak a márkánknak!

Workshop időtartama:
4 óra
Időpont: 2015.05.29.


ÖTLET KELL? NETES MEGOLDÁS KELL?
VAN EGY TENDERED?